Zöld Párt® – Az évezred pártja
A káosz megelőzésének akarata, a feje tetejére állt világ rendjének visszaállítása, a fenntartható fejlődés ideális megvalósításának szándéka, az emberi lét értelmének visszaadása és az ezek feletti őrködés: ez a Zöld Párt® célkitűzése.
A világtörténelem újabb fordulópont felé halad. Rövidesen országok, hatalmak fognak felemelkedni és eltűnni, háborúk törnek majd ki olyan dolgokért, amelyekért korábban nem is hittük volna. Az emberiségnek gyökeresen újra kell gondolnia a világgal és a természettel való viszonyát. Nem lehet többé a XX. század korlátlan pazarlását folytatni, nem élhetnek tovább az elmúlt két évszázad bukott ideológiái, és azok örökségét, maradványait is el kell takarítani, mielőtt jelenünk és jövőnk egyaránt belefullad – képletes és szó szerinti értelemben egyaránt.
Bolygónk ökológiai katasztrófát él át – nem pedig fog átélni, ahogyan azt évtizedek óta halljuk. Ez már jelen idő! Csupán néhány év kell ahhoz, hogy az eddigi kényelmes és nyugodt életet biztosító Föld katasztrófális események helyszíne legyen.
Ehhez az állapothoz mindenhol, így Magyarországon is bizonyos társadalmi jelenségek vezettek. Ennek vizsgálatánál három kérdést kell feltenni:
1. Állapotfelmérés: hol állunk most?
2. A probléma hátterének feltárása:hogyan jutottunk el idáig?
3. A probléma megoldása: hogyan tovább?
A Zöld Párt® e három kérdésen keresztül arra kíván megoldást mutatni, miként érheti el Magyarország, hogy a közeljövő globális eseményei közepette megtarthassa önállóságát, életképességét, kincseit és erőforrásait – vagyis a túlélés mellett hogyan biztosítható még a társadalom jólétének fenntartása is.
Más elemző munkáktól a Zöld Párt® PROFETA programja abban különbözik, hogy elveti azok felszínességét, látszólagos tudományosságát, ugyanis azok az „objektivitás” és a „tárgyilagosság” jelszava alatt több, egymásnak ellentmondó véleménynek is meg kívánnak felelni, miközben nem vázolnak fel konkrét és megvalósítható alternatívákat.
Zöld Párt® – Az élet pártján
Világnézetünkben első és legfontosabb helyen az ember és az emberi élet védelme áll – korra, nemre, fajra, vallásra, nemzetiségre, világnézetre és társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül –, de ez nem jogosíthat fel senkit sem arra, hogy visszaéljen vele!
Mi olyan elvek mentén javaslunk megoldásokat, amiket eddig senki nem mert felvetni és megvalósítani. Nem lesz ebben semmi meglepő, hiszen a Zöld Párt® a haladás jegyében mindkét nem és bármely társadalmi réteg valamennyi korosztálya számára megoldást kínál progresszív felelős programjának köszönhetően. Ez a program a III. évezred elvárásaihoz alkalmazkodva a józan ész és a fejlődés politikáját képviseli az emberi tényezők maximális figyelembevételével.
Meglátásunk szerint az emberiség mára eljutott az önként vállalt modernkori rabszolgaság állapotába, amelynek jármát a fogyasztói társadalom mókuskerekében való pörgés közben észrevétlenül és szinte tudattalanul vette magára. Olyan időszakban élünk, amelyben a világ – a természet és az emberiség – csodálatos értékeinek jelentőségét felülmúlja az anyagiság délibábjába vetett hit és a pénz utáni hajsza, aminek jegyében mindenáron és mindenkin átgázolva folyik az egyre elkeseredettebb harc.
Pedig a III. évezred már nem erről fog szólni. A pénz legfeljebb átmenetileg segíthet, de a megoldást csakis az ideológiai, vallási, faji, érzelmi és anyagi befolyásoktól mentes, gondolkodni és cselekedni is tudó ember jelentheti.
Mára mindenki beláthatta, hogy a „hagyományos” pártok képtelenek a kicsinyes és egyéni indíttatású érdekeiken felülemelkedve a többség és az ország érdekét, valamint a természeti törvényeket figyelembe véve tenni a dolgukat. Ezért sem várhatunk tovább, meg kell akadályozni a szűklátókörűségükből eredő pusztítást, és véget kell vetni annak, hogy az önérdek megelőzze a közösség érdekeit.
Ez leírva egyszerűnek tűnik, de a mai fogyasztói és médiadiktatúrában mégsem könnyű a feladat, mert a különféle behatások, az állandósult negatív események és eszmények sulykolásának eredményeként még a tiszta lelkületű és a tenni akaró emberek is kiábrándultakká, s ami még rosszabb, egy idő után cselekvőképtelenekké válnak.
A Zöld Párt® felette áll minden olyan alantas elgondolásokra épülő, a mai politikai, társadalmi és gazdasági életre jellemző viselkedési és cselekvési szokásnak, ami a vesztébe rohanó világ „célba érését” erősíti.
A Magyar Szociális Zöld Párt a régmúlt hagyományait és értékeit tiszteletben tartja, de óriási felelősségérzettel bír a jövővel kapcsolatban. Nem hagyományos értelemben akar politizálni, hanem a történelmi tapasztalatok birtokában egy eljövendő új – a III. évezred kihívásainak mindenben megfelelő, ezáltal élhető, a gazdasági és környezeti katasztrófákra is megoldást hozó, ezért fenntartható – ökologikus társadalmi modellt kíván létrehozni Magyarországon.
Hazánkban a „rendszerváltás” nem hozta meg az elvárt gazdasági és politikai előrelépést, hisz azóta a termelés soha nem látott mélységekbe süllyedt, és a pártállam 40 évig tartó diktatúráját finoman szólva is csak a pártok államának nevezhető autokrata rezsim váltotta fel.
Ennek köszönhetően egy olyan „demokráciában” élünk, ahol jószerivel az igazság = szolgáltatás lett (ki többet ad érte, azé lesz), és ahol a korrupció ellen a legkorruptabbaktól várjuk a megoldást (a józan ítélőképesség hiánya), ahol állami szintre lett emelve a népirtás (az egészségügy szétverése, a halandóság megdöbbentő és elhallgatott okai), ahol az számít ellenségnek, akinek van bátorsága az állami zsarnoksággal szembeszállni (kettős mérce), ahol a média korlátlan úr, melynek következtében a társadalom egyre jelentősebb része süllyed a funkcionális analfabéták szintjére (manipulálás és tudatmódosítás), és ahol a politikai pártokat csak a hatalom megszerzése érdekli, de az ezzel járó felelősség már fel sem vetődik bennük, legfeljebb az egymásra mutogatás vagy a másikkal szembeni folyamatos gáncsoskodás.
Zöld Párt® – a „pártellenes antipárt”
A Zöld Pártot az különbözteti meg más politikai szervezetektől, hogy céltudatosan és az önös érdekeket figyelmen kívül hagyva törekszik a megoldásokra. Ezt igazolja az egyik egyedülálló rendezőelve és ésszerű feltétele, hogy a párt jelöltjei külső személyek és szakemberek, nem pedig a tagok közül kerülnek ki (a néhány tisztségviselő kivételével), elkerülve ezzel a párt- és frakciófegyelem béklyóját, valamint a manapság jól érzékelhető belterjes pártpolitizálást a társadalom, illetve a választók képviselete helyett.
A Zöld Pártot bátran nevezhetjük egy „pártellenes antipártnak”.
Pártellenesek alapvetően azért vagyunk, mert azt valljuk, amit már Széchenyi István is megmondott: „A pártoskodás a nemzet megrontója.” Ehhez nincs is mit hozzáfűzni, mindenki a saját bőrén érzi.
Mi alapvetően nem szeretjük a pártokat, és el is utasítjuk őket, amibe nemcsak az elmúlt néhány évtizedben általuk véghezvitt rombolás, hanem a történelem brutális „eredményeiből” leszűrt megdöbbentő tapasztalatok is jócskán közrejátszanak.
Csupán azért nevezzük pártnak magunkat, mert a jogszabályok megkövetelik.
Mi nem pártot, hanem országot akarunk építeni, melynek csak szükséges és elégséges feltétele az, hogy a Zöld Párt® létezzék. De mindössze csak ennyi, mert a szerepe nem más, mint egy katalizátoré, amely a megfelelő pillanatban (az elérendő cél érdekében) a szükségszerű folyamatok elindítására és erősítésére hivatott – mely folyamatokat végeredményben majd a társadalom, maguk az emberek fogják véghezvinni.
Nézeteinket minden kétséget kizáróan azzal is alátámaszthatjuk, hogy az elmúlt másfél évtizedes létezésünk óta egyedül mi nem törekedtünk a nyilvánosság felé népszerűségért, és tagtoborzást se tartottunk csak azért, hogy még többen legyünk, de anyagi vagy más egyéb előnyök érdekében sem kilincseltünk soha senkinél, hogy fenn tudjuk tartani magunkat.
Mi senkitől nem függtünk, hanem a háttérbe húzódva gőzerővel dolgoztunk, hogy megvalósítsuk az elmúlt évezred végén elindított „zöld utat”, és közben megtaláljuk azokat az embereket is, akiknek ereje, tudása, fizikai vagy szellemi jelenléte ehhez mindenképpen szükséges. Ezalatt türelmesen vártuk a megfelelő pillanatot, amikor a nyilvánosság előtti megjelenésünk már visszafordíthatatlan és megállíthatatlan folyamatokat indít el.
Eredményességünk titka egyáltalán nem különleges: megtanultunk csendben, visszafogottan dolgozva az előttünk álló óriási feladatra koncentrálni, és hathatósan „építkezve” felkészülni a „nagy feladat” végrehajtására, amihez most elérkezett az idő.
Antipártnak azért tekintjük magunkat, mert ránk a legkevésbé sem illenek a „hagyományos” pártokra jellemző tulajdonságok. Ezek bennünket nemcsak taszítanak, de el is ítéljük őket, hiszen a pártok az élősködés, a szemfényvesztés, az öncélúság, a magamutogatás és a hazudozás nagymesterei, a „vályú” körüli tülekedésük miatt pedig az örökös marakodás mintaképei!
Őket leginkább a soron következő választási szereplés eredménye és az ezzel járó anyagi erőforrások megszerzése érdekli, nem pedig az országért és a választókért érzett felelősségtudat.
A Zöld Pártra az ilyen alantas viselkedés nem jellemző. Ha ez nem így lenne, akkor az elmúlt másfél évtizedes múltunk erre már ellenpéldákkal szolgálna – de ilyet aligha találna bárki, ahogyan pártot sem, aki hozzánk hasonlóan mindentől függetlenül és önfenntartó módon akarna működni.
A Zöld Párt® a tisztánlátás eszközével, valamint a józan ész maradéktalan használatával igyekszik a társadalom számára erkölcsileg és emberileg is elfogadható utat mutatni a III. évezred elejének válságos időszakából való kilábaláshoz. Ezen belül a gazdasági összeomlás megelőzését, az etnikai és társadalmi feszültségek megoldását, a szociális kiszolgáltatottság megszüntetését, a környezeti katasztrófák kivédését, valamint az energetikai válság kiküszöbölését kínálja fel megoldásként a magyar népnek.
Aki pedig ezt nacionalizmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak, szocializmusnak, kapitalizmusnak, liberalizmusnak vagy netán anarchizmusnak tekinti, az jobban teszi, ha mihamarabb felkeresi orvosát vagy gyógyszerészét...
Nem szabad szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a Zöld Párt® az egyetlen, aki küzd a pártok állami támogatása ellen, és teszi ezt abból a logikus és egyértelmű megfontolásból, hogy ha egy párt még saját magát sem tudja eltartani, badarság volna azt feltételezni róla, hogy az ország gondjait képes lenne megoldani.
Az ilyen pártoknak el kellene tűnni a közéletből, hiszen csak a társadalom vérét szívják, miközben értelmes produktumot nem képesek felmutatni. Tevékenységük természetes és logikus következményének ennek kellene lenni, de a „hagyományos” pártok természetellenes viselkedésére a „demokrácia” jegyében kreáltak egy magyarázatot: az örökös hivatkozást a választói akaratra.
E szánalmas ürügy hamis álarca mögé bújt parlamenti pártok diktatórikus, arrogáns és kirekesztő viselkedésükkel minden eszközt megragadva igyekszenek önmagukon kívül bárki mást még a megválasztás lehetőségéből is kizárni akár a megfélemlítés, vagy a jogtalanság eszközeivel, sokszor az alkotmányellenességtől sem visszariadva.
Annál nagyobb melléfogás viszont nincs, ha egy életképtelen szervezettől várjuk azt, hogy az élet problémáira választ vagy megoldást adjon! Ez csak önámítás, mely sorozatos csalódásokhoz vezet, ahogy az elmúlt évtizedek alatt ezt minden választási ciklus végére már megtapasztalhatták.
Ha egy cég vagy vállalkozó nem tudja fenntartani önmagát és csak veszteséget termel, ott valamit rosszul csinálnak vagy nincs igény rájuk az adott területen, és ez előbb-utóbb a megszűnéshez vezet. Akkor hogyan történhet meg az, hogy a politikai életben, ahol a legnagyobb a tét, mégsem ez a rendezőelv működik?
Elérkezett az idő, hogy végre a politikában is ezt a természetes sémát alkalmazzuk, hiszen itt nem egy cégről vagy néhány ember üzleti érdekéről, hanem az egész nemzet sorsáról van szó. A pártok nem lehetnek kivételek, hisz az ország sorsát bízzák rájuk, ami óriási felelősséget jelent. Ennek ellenére ők felelőtlenül lopják és herdálják el a költségvetést, a nemzeti vagyont, fittyet hányva a társadalom érdekeire, és nem utolsó sorban a képviselői vagy miniszteri esküre.
A Zöld Párt® – ellentétben más pártokkal – nemcsak akar valamit, hanem tudja is a megoldást, és ismeri az odavezető utat. A Zöld Párt® PROFETA programjához hasonló hathatós és pozitív irányultságú társadalmi-gazdasági programot még soha senki nem indított el, de még csak felmutatni sem tudott a „hagyományos” pártok közül, akiket a modern kor derekán nevezhetünk bátran a múlt csökevényeinek.
Feladataink közé tartozik az is, hogy véget vessünk a parlamenti pártok közös „átverés-showjának”, és végre helyére kerüljön a politika, érjen véget a közélet kiskirályainak sakkozása, s a parlamenti demokrácia a valóságban is a közös társadalmi érdekeket szolgálja, ahogy volt ez régen, s ahogy van néhány szerencsés országban ma is.
Annak érdekében, hogy pontosan megértsék a „zöld” programot, meg kell ismertetnünk Önökkel a Zöldek® világnézeti alapjait. Ezzel összefüggésben pedig semmiképpen nem használjuk az „ideológia” megnevezést, hiszen ez a lejáratott kifejezés azt jelentené, hogy mi is hazug alternatívákat javasolnánk a világ természetes rendje helyett.
Mi nem ezt tesszük, mint ahogy látni is fogják, mert mi nem ideológiákat gyártunk a tevékenységünk megmagyarázására, hanem figyeljük a világ történéseit, és a látottakat megértve, a tapasztalatokat összegezve alakítjuk ki nézeteinket az emberi lét társadalmi, gazdasági és környezeti folyamataival szoros összefüggésben.