Bárki, aki az elmúlt húsz évben találkozott a bírósággal, megerősítheti, hogy a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer csaknem működésképtelen. A korrupció látható mértékben elárasztotta, és feladatát már csak korlátozottan képes ellátni.
Mi sem igazolja ezt jobban, mint az elmúlt évek politikai kirakatperei, a diszkrimináció látható jelei, az egyes ügyek aránytalan felnagyítása vagy elbagatellizálása.
Polgári jogunk zilált és az átlagember számára átláthatatlan, ellentmondásos, a büntetőjog területén pedig egyre inkább a bűnözők védelme kerül előtérbe.
Általános és átfogó rendszerváltás szükséges az igazságügy területén is. A törvények irányelvek legyenek, ne kössék meg a bírók kezét.
1. Szabadulnunk kell a törvénygyártás sablonjaitól, amelyek minden egyes esetben a bíró kezére játszanak úgy, hogy nem egy magas, magától értetődő jogot gyakorol, hanem csak mérlegelés nélküli merev technikát hajt végre.
A törvények nem alapulhatnak azon a nézeten, hogy van elvonatkoztatott, a közfelfogástól teljesen független jog. A törvényhozó és a bíróság nem helyezheti az értelmi elvonatkoztatásokból eredő önkényt a valódi jog helyére.
A törvényeknek a társadalom védelmét kell szolgálniuk, nem pedig a bűnözőkét, és nem is homályos, idealista elképzeléseket. A bíróság nem kísérleti terep. Az emberi élet és a magántulajdon védelme elsődleges kell hogy legyen mindenkor és minden esetben.
2. Meg kell honosítani a bírói gyakorlatban a precedens fogalmát. Ma két azonos ügyet teljesen eltérően ítélhetnek meg a bírák, más-más helyen vagy más-más időben. Kötelezni kell a bíróságokat, hogy azonos körülmények között, azonos eredménnyel történt eseményeket azonos súllyal is vegyenek figyelembe, és ez ne képezhesse mérlegelés tárgyát.
3. Helyre kell állítani a bűnözők jogai és kötelességei között felborult egyensúlyt. Nevetséges, hogy aki egy bűnöző támadásától megvédi magát, már készülhet is a börtönbüntetésre.
Jogot kell adni az embereknek, hogy önmagukat, családjukat, vagyonukat akár fizikailag is megvédhessék, és ne attól kelljen rettegniük, hogy mi fog történni akkor, ha a betörő úr a bűncselekmény elkövetése közben véletlenül megbotlik valamiben.
Más országok bevált módszereihez hasonlóan meg kell engedni, hogy az emberek akár a betörő sérülését okozó eszközökkel is megvédhessék otthonukat, termőföldjüket, magánvagyonukat, vagy éppenséggel magukat.
Az utcai erőszak megfékezése érdekében engedélyezni lehet az önvédelmi eszközök vásárlását, viselését és használatát, amit Európában egyedül Magyarországon tiltanak.
4. A megelőzés céljából vissza kell állítani a halálbüntetés feltételét a kirívóan súlyos, élet- és társadalomellenes bűncselekmények elkövetésétől való elrettentés érdekében.
Ide tartozna az előre megfontolt gyilkosság és más, különösen brutális bűntettek, de emellett szóba jöhet még a fokozottan élet- és társadalomellenes bűncselekménynek számító keménydrog-kereskedelem, vagy akár a különösen nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények is.
Ez utóbbi valódi súlyosságát nemcsak pénzben kell mérni, hanem a társadalom széles körében kifejezésre jutó morális hatását, a jogállamban való hit elvesztésének erősödését, és az egyes emberek ebből eredő anyagi ellehetetlenülésének okát, vagy az emiatt bekövetkező tragédiák és öngyilkosságok megtörténtének összefüggéseit is vizsgálni és értékelni kell.
5. A bírósági korrupciót visszaszorítandó, szigorú átvilágításra kell kötelezni a teljes bírói kart, és feltérképezni a társadalmi kapcsolataikat.
Ne lehessen bíró az, aki politikai körökkel, bűnözőkkel vagy gazdasági érdekcsoportokkal tart kapcsolatot.
6. Meg kell szüntetni a parlamenti képviselők és más politikusok mentelmi jogának intézményét. A tényleges népképviselet és a valódi demokrácia jegyében lehetővé kell tenni az ország vezetőinek, a kormánynak, a közjogi méltóságoknak, a parlament tagjainak és az önkormányzati vezetőknek a tisztségükből való visszahívhatóságát, amelyet meghatározott számú támogató aláírás összegyűjtése útján bárki kezdeményezhet.